2011. Január 6. Csütörtök

A végzet előjele

Két dolgot nem hittem életemben. Az egyik az volt, hogy megélem a kommunista pártállam megszűnését. Hogy ez mégis bekövetkezett, két évtizedes, egész valómat átható boldogsággal ajándékozott meg 1990 és 2010 között.

A pártállamban többek között üldözték a nyugati „vad” életérzés-zenét is, mely akkoriban még nem volt olyan gazdag, ágas-bogas világ, mint ma. Az utolsó másfél-két évtizedben ez az üldözés ugyan enyhült, de a 70-es és 80-as évek fekete gettóinak zenéi nem kaphattak nyilvánosságot. Az ötvenes és hatvanas években a még tiltott beat-kultúra lázadó világából, zeneileg pedig a fehér szwingből és a fekete rhythm & bluesből meg boogie-woogieból született rock’n roll gyönyörű vadsága ragadott meg. Nekem ez a zene, lett légyen bármennyire is primitív, a lázadást jelentette a kommunista politikai ragadozók uralmával szemben. Nem sokat számított, hogy nyugati szülőhelyén mi volt ennek a zenének a kulturális-politikai ellenfele, hogy a legkevésbé a kommunisták ellen irányult, ha egyáltalán, akkor sokkal inkább a McCarthyzmus, a társadalmi-vallásos képmutatás ellen. Nemzedéki igény volt a tömegtársadalomban ez a zene, még az olyan kezdetlegesben is, mint a keleti államszocialista. Ha akkor Magyarországon átadtam magam a Luxemburgi Rádió délután négytől úgy-ahogy fogható adásának, vagy a határon eldugva áthozott egy-két „csillogó fekete lemeznek”, akkor a szembeszegülés szárnyaló öröme fogta el. Az ötvenes évek második felében az együttesemmel olykor egyre hevesebben játszani kezdtünk egy boogie-woogiet vagy egy rock’n roll számot. Nem egyszer éltem meg, hogy kerületi tanácsi hivatalnokok vagy gyári pártfunkcionáriusok a maguk herélt erkölcsi és ideológiai törvényeik sugallatai alapján közbeavatkoztak, leállítottak. Mindenki megvetette őket, ezeket az erkölcstelen, mert diktatúrát igénylő politikai gazembereket, mégha nem is mindenki tudta pontosan megfogalmazni megvetése tartalmát. Így lehettek ezzel azok a magam korabeli tizen-huszonévesek is, akik a gyári és iskolai kultúrtermekben a zenénkre magukból kikelve táncoltak, és ebben váratlanul megakadályozták őket a pártállami disznók.

Maga a primitivitás, mely e zene, és vele e nemzedéki, afféle rituális lázadás velejárója volt, nem volt ugyan az esetem, de a kommunistákkal szemben ez a legkevésbé sem zavart. Akik a szabadságomat korlátozzák, akik jogegyenlőségemet kérdésesség teszik, azokkal szemben nem, hogy e szubkultúra világának az agresszivitását, de akár a fegyveres ellenállást is igenelem.

Akiknek játszottuk ezt a zenét, azóta nagyon megöregedtek, és gyorsan felejtettek. Én nem felejtettem. És vannak az új nemzedékek, és a mindig megismétlődő lázadó életérzés.

A másik, amit nem hittem, hogy pártállami világ visszatérhet. Hogy mégis bekövetkezett, felidézte bennem egykori lelkiállapotomat. Semmi sem tér vissza ugyanúgy. A korábbi pártállam nyíltan a proletárdiktatúrán alapuló hazug, lehetetlen népi demokráciát hirdette. Az új pártállam még nála is hazugabb, mert a nyugati polgári demokrácia álarcában valósul meg. Még reménykedem benne, hogy megélem a végét, de ha nem, akkor is megnyugtat, hogy előbb-utóbb Magyarország egyik legszégyenteljesebb, legaljasabb kormányzati rendszereként fog kimúlni.

A hip-hopot, és számos a többségi kultúrától elszakadt változatát ugyanúgy az a mindenkori fiatal, a társadalomalján élő nemzedék gerjeszti, amelyben egykor a 20. század közepének vad afro- és latinamerikai zenéi születtek. Ahogy az lenni szokott, tehetséges képviselői gyorsan bekerülnek az üzleti életbe, és ettől a pillanattól kezdve semmi sem állhatta útját e nemzedéki lázadás ismétlődő kommercializálódásának és világhírének. Ez a zene valójában a tömegtársadalomban a feszültség-levezetés egyik kulturális formája.

Mintha valamilyen lelki program kényszere működnék bennük, úgy kezdik az új pártállam funkcionáriusai megint üldözni ezt a mindenkori vad életérzészenét. Ez ugyan a magyar jogállamtalanított demokrácia egészéhez képest periférikus, de tünetértékű jelenség. A lassan beteljesedő végzet előjele. Ice-T (Tracy Marrow, 1958, Newark), akit megpróbálnak letiltani a nappali rádióadásokból, a szóban forgó korai számában azon a nyelven „reppel”, mely a legelesettebb afroamerikai rétegek sajátja. Ezen a nyelven a trágár kifejezéseknek érdemben nincs szexuális jelentése: pusztán a társadalmi kirekesztettségből következő indulatok kifejeződései. Nem ismernek más nyelvet. Ha valaki ellenük harcol, akkor az ellen harcol, hogy ezek a szerencsétlenek kifejezzék magukat. Ráadásul a letiltandó zeneszámban az összes durva szlengkifejezésnek a társadalmi küzdelmet szolgáló, és nem önmagáért való obszcén szerepe van: a szöveg azokról az „árulókról” szól, akik a műfajt (rap) s vele magukat eladták a kereskedelemnek. A Rapnyelv.hu blogon az ismeretlen művelt szerző élvezetes és a pártállami hatóság (a „Tartalomfelügyeleti Főosztály” – micsoda államszocialista név) bornírtságát leleplező elemzése olvasható erről a nyelvről és a letiltott számról.

Nekem, a sors kegyelméből, nem kellett abban a szociális mélységben megküzdenem a létezésemért, amelyből Ice-T származik; aki egyébként a maga módján megoldotta a sorsát, és sikeres lett. Talán nem is tudnánk szót érteni egymással, és ennek nem nyelvi, hanem neveltetési okai lennének. De ezerszer melléje állok, és ama euro-atlanti társadalom mellé, amely lehetővé tette, hogy azok, akiknek kultúrája ez a hip-hop, akiknek zenéje adott esetben a rap, kifejezhessék magukat, legalább ezt megtehessék. Mert e kifejeződés szabadságára is szükség van az emberszabásúbb élet és társadalom felé vezető hosszú úton.

A újpártállam védelmi Főosztályának határozatában a Wikipédiából vacakul kiollózva szerepel néhány történeti részlet, elhallgatva azt, hogy az Egyesült Államok bírósága jó évtizede elutasított minden tiltó keresetet Ice-T műveivel szemben. A határozat velejéig hazug hivatkozása a fiatalkorúak erkölcsi védelmére előre vetíti, mi várható fél év múlva a politikai szólásszabadságra, amikor vége az Európai Uniós elnökségnek, és az új médiatörvényt a teljes szigorával érvényesítik. Immár minden ellen, aki él és mozog, és „idegenszerű”, magyarellenes. Nem fognak tudni megállni ezen a végzetes úton.

13 Comments

13 Reader’s Comments

  1. Hogy ne legyek többé ismeretlen. :)

    http://rapnyelv.freeblog.hu/archives/2011/01/07/Meg_van_aki_emlekszik_a_mai_establishment-nemzedek_lazado_korszakara/

    Köszönettel és üdvözlettel: Török Attila

  2. Utóirat: a kommentet csak a kapcsolatfelvétel és a link átküldése céljára használtam, nem ragaszkodom a publikálásához. :) T. A.

  3. Azért az nem semmi, hogy ez a „pártállam” a demokrácia talaján nőt ki, és létét a kommunista ellenességének tudhatja.

  4. Az emberek lassan csak gyűlölettel viseltetnek egymás iránt. Ha ezt az elmúlt 20 évet áttekintjük csak a szitkot és a mocskolódást láttuk, hallottunk a Parlamentben. Ez volt Antall, Horn, Meggyesi és Gyurcsány alatt, végig egyformán és “öblösen”, “monnyon le stb!
    Kérdezem: ki tudta ezt elviselni? És ebből nem nevelődött ki egy egészen ismeretlen embertípus? Aki nem fityiszes, az ellenség, kommunista-bérenc! Ha történik valami, akkor Gyurcsány az oka. Mit kapott volna szegény, ha az ő idejében ömlik ki a timföld iszap?

  5. Az a baj, hogy magyar az identitásom, de a magyar zsidók intellektualitásából tanultam meg mindent.

    MOST MI’ CSINÁLJAK ?

    Ha mindenhez hű akarok lenni főbe kell lőnöm magam.

    Ezt tettétek velem ti átkozottak !!!

    wazze !

  6. szeretem az ungvárys stílust, de csakis y-nal :/)

  7. És akkor egy antiszemita orbánbarát Madách díjat kap!Már azon sem csodálkoznék ha az új alkotmányba Orbán egyenesági utóda a fia lenne.

  8. Kárikottyom, jól jön az a zsidó intellektus magyar ügyekben is. Viszonzatlan szerelem, de nem az a bűnös, aki nem tud szeretni.

  9. Mikor megszólalt először Az István a Király, mi már rég tudtuk kit választanánk.
    Mi magyarok voltunk ,elnyomottak saját hazánkban-és kicsiny volt a remény
    hogy a Föld második legnagyobb katonai hatalmának támogatásával bíró hatalom
    megbuktatható.
    Nem is volt az- kívülről. Nem volt olyan erő, amely a civilizáció totális pusztulásának kockázata nélkül erővel buktassa meg az elnyomót.

    De mi mégis éreztük-a fal nem állahat az örökkévalóságnak..

    Volt aki leírta e sort: “Nem akarok állni ha fordul a Föld” -és mi értettük Őt.

    Mondd -te kit választanál? Énekli az énekes az István a Királyban..

    és az Úr ránk mosolygott: megadta a Szabadságot…

    Mámoros volt, és lélegzetelállító!

    De rögtön elkövettük a bűnt. Elmult a kegyelmi pillanat -és mi a béke helyett, a helyett, hogy elindultunk volna a jövőnk felé, helyet adtunk a megosztó szavakra, melyek bosszúról, hatalomról és -gyűlöletről szónokoltak.

    elnyomás kezdődött ujra: elnyomták az értelmet és a szeretetet, és teret adtak a megosztásnak, az indulatoknak-és az ostobaságnak. No meg a kapzsiságnak!

    Hiába voltak, akik riadót fujtak- a hatalmasok csak bólogattak- mindíg volt ilyen, és midig lesz- nem kell vele foglalkozni sem, jelentéktelen….

    Tévedtek az irástudók.
    Mára azok , akik megírták az István a Királyt- nem egy oldalon állnak.

    Ifjuságom szabad lelkének lovagjai ma egymással harcban állnak.

    Mondja meg valaki- most akkor én (mi) mit csináljak?? Hogyan maradhatnék magyar ha harcolni kell érte atyám másik fiával?

  10. Hát ez az? Hová lett a véleményem?

  11. Orbánról:
    Ennek az embernek nem tudok mondani dícséretet,
    szídni pedig nem fogom, mert szememben Ő erkölcsi halott.
    Kontár létére olyan terhet akart felmelni, amely meghaladta erejét
    de ezt ő tagadta és ugyanezt másokról, elődeiről állította.

    Tévedése árát azonban mi, a becspott nép fizetjük, és a helyette egyre csak romlik sorskilátásunk.

    Ezért itt az ideje, hogy hangosan és egyre többen kimondjuk::

    EZ AZ EMBER ALKALMATLAN,
    EZ AZ EMBER MONDJON LE!

Írja meg véleményét!

 

Legnépszerűbb címkék